Saigon… már maga a szó hangzása is misztikus, elég kiejteni, hogy képzeletünkben megelevenedjen egy távoli, elérhetetlen kultúra. S aztán ideérve, rájöjjön az ember, hogy na ez mindenszempontból felül vagy éppen alúl múlja az elképzeléseinket. De egy biztos, elolvashatunk számtalan úikönyvet, nézhetünk filmet a városról, semmi nem tudja visszaadni azt a lüktetést, sokszínűséget, amit itt tapasztalhatunk.

1975-ben a várost átkeresztelték az elnök után Ho Chi Minh Citynek, és ebből egyből ki is találhatjuk, hogy igen egy kommunista országban vagyunk. Legalábbis a magyar embernek, aki volt már Sztálinvárosban, vagy Leninvárosban, sokatmondó ez az elnevezés. Bár az elmúlt egy hónap alatt a piros propaganda plakátokat leszámítva semmi nem érződött számunkra a kommunizmusból. Sőt! Inkább virágzik a piacgazdaság, azaz a kommunizmus és a kapitalizmus békében, kart-karban él egymás mellett ebben a városban.

Az építészetében ugyannakkor szerencsére nem érvényesül a kommunista eszmére oly jellemző szocreál stílus. Sokkal inkább érződik a francia építészek munkássága. A belvárost járva, látva az épületeket, mintha európa valamelyik városában lennénk. A folyómenti keskeny házak Amszerdamra, a Városháza és a Főposta épülete Londonra, a Notre Dame a francia vidéki kisváros templomára, a Saigon parti sétány, mintha a Szajna parton lenne. A felhőkarcolok sokasága pedig egyenesen New Yorkba repít minket. Hihetelen élmény 30-50 emelet magasággból lenézni a városra, s látni azt a hatalmas fejlődést, ami az elmúlt 10 évben végbement itt. Majd a pagodák pedig Kínára emlékeztetnek minket. Aztán a széles utakon kicsit távolodva visszazuhanunk a vietnámi valóságba.

 
Az emberek életük nagy részét - köszönhetően a nagy melegnek - az utcán töltik. Itt esznek, apró székeken ülve beszélgetnek, játszanak a földön, árulják a portrékáikat. S ha mindezt megunták, hazarobognak a saját motorjaikon. Saigonban több mint 8 millió ember használ robogót a napi közlekedésben. S ha az egyszerű halandó éppen gyalog szeretne átkelni egy úttesten, úgy érezheti, hogy mind a 8 millió robogó egyszerre ér oda, meghiúsítva az egyszerű átkelést. Kis gyakorlással, bár némi félelemérzettel könnyen elsajátítható a úttesten való átkelés, hiszen a vitnámi motoros nagyon kiszámítható. Egy biztos, ha meglát egy embert az úton, akkor kikerüli.

Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy ennyire sietnek-e, vagy ilyen a mentalitásuk is. Mert tapasztaltuk, hogy velünk európaiakkal nagyon kedvesek, segítőkészek, előzékenyek, ugyannakkor látva a mindennapokban őket, olykor a törtető, kihaénnem benyomást keltik.

Mindennap, járva a várost, új élményekkel gazdagodunk, új helyeket fedezünk fel, s nem csak mi, hanem a minket szállító taxi sofőrök is. Mert rendszerint sikerül kifognunk egy olyan vezetőt, akinek a gps ellenére sem sikerül odatalálnia a megadott címre. De hát Saigon, én így szeretlek!